2012. július 7., szombat

3. nap

Július 7.
Tokió

Nagyjából négy óra alvás után nyakunkba vettük Tokiót. Reggel az útiterv még tiszta volt, aztán délutánra lényegesen módosult, mert kiderült, hogy ezzel az alvásmennyiséggel nem lehet ennyi mindent bejárni.
Metró térkép
Tokió metróhálózata elsőre elég kuszának és ijesztőnek tűnik, de meglepően könnyű kiigazodni rajta. Ha az ember előre tudja, hogy sokat fog utazni, érdemes napi metrójegyet venni, ami 1000 yenbe kerül, ez az összeg  nagyjából 4 hosszabb metrószakasz árának felel meg, így ha például egy nap alatt be akarjuk utazni a fél várost, elég kifizetődő.
Egy napi metró és toei jegy
A tokiói metróban elég kevés az ellenőr, minden bejáratnál áll egy, de ő sem a jegyeket ellenőrizni van jelen, inkább útbaigazítást ad, és elsimítja a kisebb problémákat. Minden bejáratnál kapuk vannak, rajta egy nyílás, ebbe kell tenni a jegyet és csak így enged át. A jegyeket automatából vehetjük meg. Ha nem napi jeggyel utazunk és véletlenül nem a megfelelő árú jegyet vettük, akkor sincs baj, a kijáratnál csak a különbözetet kell fizetni.
Tokió mind föld felett, mind föld alatt több szintes. Sok vasút végig felüljárón közlekedik, a metrómegállóknál pedig van, ahol 5 vonal keresztezi egymást. Egy-egy ilyen megálló akár fél kilométer vagy több is lehet az átjárókkal.

Először Sibujába mentünk. Aszakusza és Sibuja távolsága egy teljes metróvonal, a Ginza line két végállomása, ez időben kb bő fél órát jelent.
Sibuja Tokió egyik központja. Szörnyen zsúfolt, tele üzletekkel. Itt található a Sibuja 109 épülete, ami egy hatalmas bevásárlóközpont. Külön van férfi és női részlege, főleg ruhaboltokkal van tele. Állandó akciók szinte minden üzletben, amiről az ajtókban álló ordibáló fiúk és lányok hivatottak értesíteni a vásárlókat.
A 109-től alig egy percre van a Tsutaya, ami az animés és j-rockos közösség Mekkája lehet. Emeletenként változik a kínálat: DVDk, CDk, játékok, magazinok, könyvek és mangák. Természetesen mindig a legújabb megjelenésekkel.
A világ legforgalmasabb gyalogos átkelője
A legújabb megjelenéseknek külön pult jár
Dedikált Exist Trace poszter a Tsutayában
Sibujából Haradzsukuba mentünk, ami lolita és visual kei boltjairól híres. Itt látni a legtöbb fura figurát egész Tokióban. Haradzsuku egyetlen hosszú, szűk utca, még szűkebb kis mellékutcákkal, főleg ruhaüzletekkel és j-rockos és j-popos holmikat árusító boltokkal.
A világ legfinomabb palacsintája
Ez után a fáradtság és a rossz idő sajnos tönkretette a nap többi részét, így elment a kedvünk a további bóklászástól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése