12. nap

Július 16.
Hirosima - Kiotó

Utolsó Hirosimában töltött napunkon nem maradt más hátra, mint ellátogatni az emlékmúzeumba. Ez az épület a parkban található, és amennyire én észrevettem, precízen beleillik kompozícióba. A főépületet pontosan közrefogja az emlékmű.

Peace Memorial Museum

A belépődíj jelképes, 50 yen (kb 140Ft). Magában az épületben nem lehet fényképezni, így látnivalóval sajnos nem tudok szolgálni. A múzeum három épületből áll, melyeket folyosók kötnek össze. A három épületben három témára van felosztva a kiállított anyag.

A kiállítás első része a háború előtti Hirosimát mutatja be, hogy milyen állapotok uralkodtak a háborúba lépéskor valamint az atombomba tervet, annak előzményeit, és hogy miként esett a választás Hirosimára. Itt főleg képek és leírások találhatók. 

A második rész a bombatámadás és annak közvetlen következményei. A kiállításnak ez a szakasza kifejezetten sokkoló és megrázó. Képek, makettek, személyes tárgyak, épületek darabjai és egy panoptikumi jelenet is látható. Olyasmikkel találjuk szembe magunkat, ami szerintem mindenki fejében benne vannak, mindenki tisztában van velük, mégis saját szemmel látni nagyon megrendítő. 

Ruhák próbababákra aggatva, látni az égés és roncsolódás mértékét. Szétroncsolódott ételes doboz, benne az azonosíthatatlan széndarabokká égett étel. Hólyagosra égett cserépdarabok. Egy fél pár papucs, amibe beleégett a viselője lábnyoma. Egy lépcső néhány köve, rajta a valamikor ott ülő alak árnyéka. Elszenesedett ujjpercek, hajas fejbőr... Mindenhez részletes leírások, hogy ki volt, hol volt, mit csinált és hogyan halt meg. A tárgyakon kívül képanyagok, videók is láthatók.

Nem akarok részletekbe bonyolódni, akit behatóbban érdekel a téma talál róla anyagot bőven. Nekem az egész hely meglehetősen hatásvadásznak tűnik, de vitathatatlan, hogy meg is teszi a hatását, most is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá.

A kiállítás túlélők beszámolóival és Hirosima újjáépülésével ér véget. Kiadós írásokat kapunk arról, mennyire fontos a béke, hogy ne legyen többé háború a világban, és elkerülhessük az effajta szörnyűségeket. 

Összességében megható és megrázó, de ha valaki szőrszálhasogató akar lenni, erre is van kiélezve. Az egész kiállításon látszik, hogy direkt, gondosan úgy állították össze, hogy a legközömbösebb látogatók se távozhassanak érdektelenül.

Szerintem akinek lehetősége lesz rá, menjen el és nézze meg. Nem csak Japán miatt, de ez az esemény az egész világnak jó tanulság. Viszont gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, mert szó, ami szó, gyomor kell hozzá.

Hirosimát vegyes érzésekkel hagytam ott. Na, nemkérdés, hogy nagyon tetszett minden, már amennyire az ilyesmi tetszhet, de még emésztenem kellett a múzeumban látottakat. 

Kiotóba folytattuk tovább az utat. 

Szép időben érkeztünk, hét ágra tűzött a nap. A szállásunk nem volt ugyan messze az állomástól, de megtalálni annál nehezebb volt. Végül egy külföldi lány - aki valószínűleg cserediákféle lehetett - igazított útba minket. Ez az este értékes tapasztalattal szolgált.

A kiotói szállásunk egy rjokanban volt, egy tradicionális japán szállóban. Ez elsőre nagyon jól hangzik, de a valóság hagy némi kívánni valót maga után. A problémák ott kezdődtek, hogy a szálló tulajdonképpen egy nagy családi ház volt, a személyzet pedig a tulajok. Idős japán néni-bácsi és fiuk, akik közül senki nem beszélt rendesen angolul. Eleve furcsa volt, hogy mikor megérkeztünk senki nem kért tőlünk se útlevelet, se foglalást igazoló papírt, feltétel nélkül elhitték, hogy azok vagyunk, akiknek mondjuk magunkat. A háziasszony néni mutatta meg a szobánkat, lelkesen hajtogatta azt a néhány szót, amit angolul tudott (erükondisön, sává). A szobánkon nem volt zár. Feltételezem, hogy a házigazdáink nem akartak volna kifosztani minket, de lakott a szállóban más külföldi is rajtunk kívül és bennük már sokkal kevésbé bíztam. Ez volt az első kellemetlen pont. Mikor kicsit feltérképeztük a helyet, kiderült hogy a fürdőszobával is hasonló a helyzet. Egy van, közösen a vendégeknek és a tulajoknak, és azon sincsen zár. A helyzet egyre kellemetlenebb lett, mikor kiderült, hogy internet sincs. Ez nem tűnik nagy problémának, de ha az ember nem akart vagyonokat fizetni a telefonért, ez az egy összeköttetésünk volt az itthoniakkal. A kegyelemdöfést az adta meg, mikor megtudtuk, hogy szigorú, korai kapuzárás van. Este tíz után se ki, se be, nekünk pedig másnap estére előre foglalt programunk volt.

Úgy döntöttünk, hogy illetlenség ide vagy oda, ez a szállás sajnos nem felel meg nekünk. Egy éjszakát töltöttünk ott, ami egy kis kellemetlenséget leszámítva (majdnem ránk nyitottak a fürdőben) rendben el is telt, de másnap reggel kijelentkeztünk.

Végszónak annyit, hogy külföldi turista kétszer is gondolja meg, hogy tényleg rjokant akar-e!