13. nap

Július 17.

Kiotó

Az előző napi nem túl kellemes meglepetések után kijelentkeztünk a szállóból, és az alig néhány utcával arrébb fekvő Kyoto Tower Hotel Annex-ben kerestünk szobát. Ez a hotel épp az állomással szemben van, tehát közlekedés szempontjából tökéletes. Igaz, ez volt a legdrágább szobánk, de az ár-érték arány teljesen korrekt volt. A szobát naponta takarították, külön fürdőszobánk volt, az ablakunk pedig pont a Towerre nézett. Mindemellett ha valaki a Kyoto Tower Hotelben száll meg, ingyen jegyet kap a toronyba, ami ugyan közel sem annyira impozáns mint a Tokió Torony vagy a SkyTree, de azért ezt sem érdemes kihagyni.

Estére fix programunk volt. Kyoto Special Evening, egy amolyan mindent bele, japán kultúra gyorstalpaló. Egy közeli szállodába kellett átmennünk, ide jöttek értünk taxival. A taxi ára beletartozott az egész este költségébe, így nekünk külön nem kellett fizetni érte, de nem is tudtunk volna, mert horribilis ára volt. Innen talán fél órás autókázás után jutottunk el Kiotó Gion negyedébe. Itt található a Gion Corner, egy hagyományos japán színház.

Az egy órás előadás alatt hét tradicionális japán művészetbe nyertünk bepillantást. Angol nyelvű leírást kaptunk, ami mindegyiket részletesen bemutatta. Az előadás teaszertartással, koto zenével és a kado, a virágrendezés művészetének bemutatásával kezdődött.

Teaszertartás

Kado

Koto

Ezek után Gagaku következett, tradicionális udvari zene, ének és tánc egyben. Udvari ünnepségeken, szentélyekben és templomokban adták elő, Kínából ered, de sok változtatáson esett át, így már egy hagyományos japán művészeti ág.

Gagaku

A következő egy Kjogen darab volt. Rövid kis komédia, két iszákos szolgáról.
Az úr félt, hogy két szolgája ellopja a szakéját, ha elmegy otthonról, ezért úgy döntött, megkötözi őket. A két megkötözött szolga hamar rájött, hogy bár a kezük meg van kötve, járni tudnak és az ujjaik is szabadon mozognak. Megitatták egymást és alaposan lerészegedtek, táncoltak és énekeltek. Mikor az úr visszajött ott találta két részeg szolgáját, mögéjük állt és az arca visszatükröződött a szakéban. A két szolga káprázatnak gondolta és kinevette, milyen rémisztő arcot vág az uruk, aki mindig csak a szakéra gondol. Az úr erre dühbe gurult és elverte őket.

A két megkötözött szolga

Az utolsó előtti darab két kjomai (kiotói stílus) tánc volt, melyet egy maiko adott elő. A maikók fiatal gésák, legfeljebb 20 évesek, a ruhájuk és a fejdíszeik díszesebbek, mint az idősebb, kifinomultabb geikoknak. (Kiotóban a gésákat geikonak hívják.)

Tánc a télről

Végül egy Bunrakut, azaz japán bábelőadást láttunk. A bábokat többen mozgatják, tökéletes összhangban. A színpadon egyetlen  szereplő látható, az ő elmondásából ismerjük meg az előzményeket és a mellékszálakat. A darab egy igaz történeten alapuló híres szerelmi történet volt.
Kicsiza és Osicsi szerették egymást, de Kicsizának követnie kellett a mesterét, aki egy ellopott értékes kard keresésére indult. Közben Osicshit szülei feleségül akarták adni Boheihez, akinek sok pénzzel tartoztak. Osicsi rájön, hogy az ellopott kard Boheinél van, és szerelme után akart menni, de éjszakára a város hídjait lezárták. A hideg, havas éjszaka ellenére felmászott a tűzjelző toronyba, hogy megkongassa a vészharangot. Így a hidakat megnyitják és Kicshiza a vész hallatán visszajön és megszerezheti a kardot.

Osicsi

Az előadások után vacsorázni indultunk egy közeli fogadóba, de ahogy kiléptünk a színházból belecsöppentünk a Gion fesztivál egyik menetébe. Az ünneplők épp velünk szembe haladtak, így kénytelenek voltunk átvágni a tömegen, ezzel egy kis ízelítőt kapva a japán macurik világából is.

A fesztiválozók és a körbehordozott oltár (mikosi)

A teaház, mely az Egy gésa emlékirataiban is látható

Rövid sétát tettünk Gionon át a fogadóig. Az idegenvezetőnk közben minden lényeges információt elmondott a híresebb házakról, és ha már alkalom adódott, a macurikról is szólt néhány szót. A fogadóban hagyományos zen tempura vacsorát kaptunk, kizárólag növényekből. (A tempura tészta bunda, ebben sütik meg a zöldségeket, halat, vagy bármi mást.) Többek között tofut, különböző zöldségeket, miszo levest és rizst ettünk. Nagyon laktató és finom volt, tradicionális környezetben, közben a tulajdonos - egy idős bácsi - a japán fogadókról (rjokan) mesélt. A vacsora után kisebb csoportokban átmentünk a ház teaházába és részt vettünk egy teaszertartáson.

Úgy terveztük, ha az est véget ér, még sétálgatunk egy kicsit a környéken. Gion őrzi a régi városok képét, ezért kihagyhatatlan, de a tervünket keresztül húzta a fesztiválozó tömeg. A lépten-nyomon kínálgatott különböző alkoholos italok arra engedtek következtetni, hogy az ünneplők nem feltétlenül józanok, ez a tény pedig nem volt túl biztató két fiatal lánynak, egyedül Japán kellős közepén. Végül inkább visszavitettük magunkat a taxival a szállodánkhoz és lassan lepihentünk.

Ha valaki turistaként Kiotóban jár, egy ilyen estre érdemes befizetni. Drága ugyan, de megéri az árát. Bepillantás a leghíresebb japán művészetekbe, Kiotó Gion negyedében, ami már önmagában is egy élmény. Ha akad rá alkalom, nem érdemes kihagyni, mert ez tényleg olyasvalami, amit látni kell.