14. nap

Július 18.

Nara

A Kiotó-Nara-Oszaka hármas az a terület, amit semmiképp nem érdemes kihagyni, ha az ember Japánba látogat. Utunk során nekünk már csak Nara maradt hátra közülük, ezért kötelező jelleggel látogattunk el az ősi fővárosba. 

Utunk Narában

Nara leginkább a buddhista templomairól híres, melyek eredetije a 8. században épült, mikor Nara - akkori nevén Heidzsokjó - volt a főváros. Egy nap bőven kevés mindet végigjárni, de nekünk sajnos nem adatott több időnk rá, így a teljesség igénye nélkül, csak az utunkba kerülő nagyobb templomokat látogattuk meg.

Kófukudzsi, Jumedono 

Nara talán leghíresebb és legjelentősebb temploma a Todaidzsi. Hatalmas déli kapuját két hozzá illő méretű istenalak őrzi. A Buddha-csarnok a világ legnagyobb faépülete, itt található a narai Nagy Buddha bronzszobra, mely a maga 15 méteres magasságával meglehetősen impozáns jelenség. A látnivalókat tekintve a belépőt is egészen barátságos áron adták.

A nagy déli kapu

Kongo-Rikisi szoborpár egyik alakja

Nagy Buddha csarnok

Narai Nagy Buddha

Nara másik nevezetessége az itt élő szarvasok. Csak úgy, mint Mijadzsimán, az állatok itt is szabadon kószálnak, csak épp sokkal több van belőlük, mint a szigeten. A figyelmeztető táblák ellenére - miszerint rúgnak, harapnak, ördögi vadállatok - meglehetősen szelídek, és egyáltalán nem zavarja őket az emberek jelenléte. Sőt, ha számíthatnak egy kis csemegére, pofátlanul letámadják szegény, naiv turistát.

Egy szimpatikus, nyugodtan pihengető kis szarvassal

A szarvascsemege vonzza az éhező állatokat

A rettenetes meleg és tűző napsütés végül szétválásra kényszerített minket. Barátnőmnek megártottak a perzselő sugarak, így inkább árnyékba vonult, én viszont nem hagytam, hogy a túlzottan tökéletes időjárás letérítsen az útról. Túl vonzó volt az erdő közepén álló, mesébe illő ösvényeken megközelíthető Kaszuga Taisa. 

Először át kellett vágnom egy napsütötte, tűzforró, hosszú betonúton, de mikor beértem a fák közé, egészen kellemessé vált a hőmérséklet. A környezet itt egészen megváltozott. Míg Nara nagy részén nyüzsögtek a turisták, és mindenfelé láttunk boltokat, automatákat, ez a rész szinte elhagyatott volt. Magamon kívül nem láttam mást az úton, csak a templomnál lézengett néhány ember. A kabócák zúgásán, és az erdő más hangjain kívül hallani sem lehetett mást. 

Leírhatatlan élmény volt hosszú percekig egyedül bandukolni ilyen környezetben.

Kőlámpásokkal övezett erdei út

Mintha csak egy Ghibli anime egy pillanatát kaptam volna el

 A templom maga is gyönyörű volt, ahogy megbújt a fák között, de sajnos csak kívülről sikerült megnéznem, mert az ide számított belépő már nem volt a költségvetésünkbe kalkulálva. 

Kaszuga Taisa egy darabkája

A visszautam kissé kalandosra sikeredett. Bóklásztam még egy kicsit, de a pókhálók sűrűsödtek, a kabócák egyre hangosabban zúgtak és megint csak teljesen egyedül voltam az úton, így végül inkább visszafordultam. A sok kusza erdei ösvény könnyen becsapja az ember szemét. Gondoltam, fő a változatosság, ezért egy másik ugyanarra haladó úton indultam visszafelé. Míg nekem meggyőződésem volt, hogy jó irányba haladok, végül egy teljesen ismeretlen helyen lyukadtam ki. Nem voltam ezzel egyedül, néhány ugyancsak nyugati turista szintén tanácstalanul nézegette a térképet nem messze tőlem. Végül egy parkolóőrnek köszönhetően kis bolyongás után végül visszataláltam a már ismert útra.

Mindent összevetve Nara is azok közé a látnivalók közé tartozik, amiket bűn kihagyni, ha az ember Japánban jár. Fantasztikus a hely atmoszférája, gyönyörű, békés, csodálatos. És ha az erdőben, a kabócák, lámpások és szarvasok között sikerül kicsit egyedül maradnunk, az önmagában is feledhetetlen élmény. Az ember úgy érzi, évszázadokat repült vissza az időben, és egészen megfeledkezik róla, melyik világhoz is tartozik valójában.

13. nap

Július 17.

Kiotó

Az előző napi nem túl kellemes meglepetések után kijelentkeztünk a szállóból, és az alig néhány utcával arrébb fekvő Kyoto Tower Hotel Annex-ben kerestünk szobát. Ez a hotel épp az állomással szemben van, tehát közlekedés szempontjából tökéletes. Igaz, ez volt a legdrágább szobánk, de az ár-érték arány teljesen korrekt volt. A szobát naponta takarították, külön fürdőszobánk volt, az ablakunk pedig pont a Towerre nézett. Mindemellett ha valaki a Kyoto Tower Hotelben száll meg, ingyen jegyet kap a toronyba, ami ugyan közel sem annyira impozáns mint a Tokió Torony vagy a SkyTree, de azért ezt sem érdemes kihagyni.

Estére fix programunk volt. Kyoto Special Evening, egy amolyan mindent bele, japán kultúra gyorstalpaló. Egy közeli szállodába kellett átmennünk, ide jöttek értünk taxival. A taxi ára beletartozott az egész este költségébe, így nekünk külön nem kellett fizetni érte, de nem is tudtunk volna, mert horribilis ára volt. Innen talán fél órás autókázás után jutottunk el Kiotó Gion negyedébe. Itt található a Gion Corner, egy hagyományos japán színház.

Az egy órás előadás alatt hét tradicionális japán művészetbe nyertünk bepillantást. Angol nyelvű leírást kaptunk, ami mindegyiket részletesen bemutatta. Az előadás teaszertartással, koto zenével és a kado, a virágrendezés művészetének bemutatásával kezdődött.

Teaszertartás

Kado

Koto

Ezek után Gagaku következett, tradicionális udvari zene, ének és tánc egyben. Udvari ünnepségeken, szentélyekben és templomokban adták elő, Kínából ered, de sok változtatáson esett át, így már egy hagyományos japán művészeti ág.

Gagaku

A következő egy Kjogen darab volt. Rövid kis komédia, két iszákos szolgáról.
Az úr félt, hogy két szolgája ellopja a szakéját, ha elmegy otthonról, ezért úgy döntött, megkötözi őket. A két megkötözött szolga hamar rájött, hogy bár a kezük meg van kötve, járni tudnak és az ujjaik is szabadon mozognak. Megitatták egymást és alaposan lerészegedtek, táncoltak és énekeltek. Mikor az úr visszajött ott találta két részeg szolgáját, mögéjük állt és az arca visszatükröződött a szakéban. A két szolga káprázatnak gondolta és kinevette, milyen rémisztő arcot vág az uruk, aki mindig csak a szakéra gondol. Az úr erre dühbe gurult és elverte őket.

A két megkötözött szolga

Az utolsó előtti darab két kjomai (kiotói stílus) tánc volt, melyet egy maiko adott elő. A maikók fiatal gésák, legfeljebb 20 évesek, a ruhájuk és a fejdíszeik díszesebbek, mint az idősebb, kifinomultabb geikoknak. (Kiotóban a gésákat geikonak hívják.)

Tánc a télről

Végül egy Bunrakut, azaz japán bábelőadást láttunk. A bábokat többen mozgatják, tökéletes összhangban. A színpadon egyetlen  szereplő látható, az ő elmondásából ismerjük meg az előzményeket és a mellékszálakat. A darab egy igaz történeten alapuló híres szerelmi történet volt.
Kicsiza és Osicsi szerették egymást, de Kicsizának követnie kellett a mesterét, aki egy ellopott értékes kard keresésére indult. Közben Osicshit szülei feleségül akarták adni Boheihez, akinek sok pénzzel tartoztak. Osicsi rájön, hogy az ellopott kard Boheinél van, és szerelme után akart menni, de éjszakára a város hídjait lezárták. A hideg, havas éjszaka ellenére felmászott a tűzjelző toronyba, hogy megkongassa a vészharangot. Így a hidakat megnyitják és Kicshiza a vész hallatán visszajön és megszerezheti a kardot.

Osicsi

Az előadások után vacsorázni indultunk egy közeli fogadóba, de ahogy kiléptünk a színházból belecsöppentünk a Gion fesztivál egyik menetébe. Az ünneplők épp velünk szembe haladtak, így kénytelenek voltunk átvágni a tömegen, ezzel egy kis ízelítőt kapva a japán macurik világából is.

A fesztiválozók és a körbehordozott oltár (mikosi)

A teaház, mely az Egy gésa emlékirataiban is látható

Rövid sétát tettünk Gionon át a fogadóig. Az idegenvezetőnk közben minden lényeges információt elmondott a híresebb házakról, és ha már alkalom adódott, a macurikról is szólt néhány szót. A fogadóban hagyományos zen tempura vacsorát kaptunk, kizárólag növényekből. (A tempura tészta bunda, ebben sütik meg a zöldségeket, halat, vagy bármi mást.) Többek között tofut, különböző zöldségeket, miszo levest és rizst ettünk. Nagyon laktató és finom volt, tradicionális környezetben, közben a tulajdonos - egy idős bácsi - a japán fogadókról (rjokan) mesélt. A vacsora után kisebb csoportokban átmentünk a ház teaházába és részt vettünk egy teaszertartáson.

Úgy terveztük, ha az est véget ér, még sétálgatunk egy kicsit a környéken. Gion őrzi a régi városok képét, ezért kihagyhatatlan, de a tervünket keresztül húzta a fesztiválozó tömeg. A lépten-nyomon kínálgatott különböző alkoholos italok arra engedtek következtetni, hogy az ünneplők nem feltétlenül józanok, ez a tény pedig nem volt túl biztató két fiatal lánynak, egyedül Japán kellős közepén. Végül inkább visszavitettük magunkat a taxival a szállodánkhoz és lassan lepihentünk.

Ha valaki turistaként Kiotóban jár, egy ilyen estre érdemes befizetni. Drága ugyan, de megéri az árát. Bepillantás a leghíresebb japán művészetekbe, Kiotó Gion negyedében, ami már önmagában is egy élmény. Ha akad rá alkalom, nem érdemes kihagyni, mert ez tényleg olyasvalami, amit látni kell.

12. nap

Július 16.
Hirosima - Kiotó

Utolsó Hirosimában töltött napunkon nem maradt más hátra, mint ellátogatni az emlékmúzeumba. Ez az épület a parkban található, és amennyire én észrevettem, precízen beleillik kompozícióba. A főépületet pontosan közrefogja az emlékmű.

Peace Memorial Museum

A belépődíj jelképes, 50 yen (kb 140Ft). Magában az épületben nem lehet fényképezni, így látnivalóval sajnos nem tudok szolgálni. A múzeum három épületből áll, melyeket folyosók kötnek össze. A három épületben három témára van felosztva a kiállított anyag.

A kiállítás első része a háború előtti Hirosimát mutatja be, hogy milyen állapotok uralkodtak a háborúba lépéskor valamint az atombomba tervet, annak előzményeit, és hogy miként esett a választás Hirosimára. Itt főleg képek és leírások találhatók. 

A második rész a bombatámadás és annak közvetlen következményei. A kiállításnak ez a szakasza kifejezetten sokkoló és megrázó. Képek, makettek, személyes tárgyak, épületek darabjai és egy panoptikumi jelenet is látható. Olyasmikkel találjuk szembe magunkat, ami szerintem mindenki fejében benne vannak, mindenki tisztában van velük, mégis saját szemmel látni nagyon megrendítő. 

Ruhák próbababákra aggatva, látni az égés és roncsolódás mértékét. Szétroncsolódott ételes doboz, benne az azonosíthatatlan széndarabokká égett étel. Hólyagosra égett cserépdarabok. Egy fél pár papucs, amibe beleégett a viselője lábnyoma. Egy lépcső néhány köve, rajta a valamikor ott ülő alak árnyéka. Elszenesedett ujjpercek, hajas fejbőr... Mindenhez részletes leírások, hogy ki volt, hol volt, mit csinált és hogyan halt meg. A tárgyakon kívül képanyagok, videók is láthatók.

Nem akarok részletekbe bonyolódni, akit behatóbban érdekel a téma talál róla anyagot bőven. Nekem az egész hely meglehetősen hatásvadásznak tűnik, de vitathatatlan, hogy meg is teszi a hatását, most is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá.

A kiállítás túlélők beszámolóival és Hirosima újjáépülésével ér véget. Kiadós írásokat kapunk arról, mennyire fontos a béke, hogy ne legyen többé háború a világban, és elkerülhessük az effajta szörnyűségeket. 

Összességében megható és megrázó, de ha valaki szőrszálhasogató akar lenni, erre is van kiélezve. Az egész kiállításon látszik, hogy direkt, gondosan úgy állították össze, hogy a legközömbösebb látogatók se távozhassanak érdektelenül.

Szerintem akinek lehetősége lesz rá, menjen el és nézze meg. Nem csak Japán miatt, de ez az esemény az egész világnak jó tanulság. Viszont gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, mert szó, ami szó, gyomor kell hozzá.

Hirosimát vegyes érzésekkel hagytam ott. Na, nemkérdés, hogy nagyon tetszett minden, már amennyire az ilyesmi tetszhet, de még emésztenem kellett a múzeumban látottakat. 

Kiotóba folytattuk tovább az utat. 

Szép időben érkeztünk, hét ágra tűzött a nap. A szállásunk nem volt ugyan messze az állomástól, de megtalálni annál nehezebb volt. Végül egy külföldi lány - aki valószínűleg cserediákféle lehetett - igazított útba minket. Ez az este értékes tapasztalattal szolgált.

A kiotói szállásunk egy rjokanban volt, egy tradicionális japán szállóban. Ez elsőre nagyon jól hangzik, de a valóság hagy némi kívánni valót maga után. A problémák ott kezdődtek, hogy a szálló tulajdonképpen egy nagy családi ház volt, a személyzet pedig a tulajok. Idős japán néni-bácsi és fiuk, akik közül senki nem beszélt rendesen angolul. Eleve furcsa volt, hogy mikor megérkeztünk senki nem kért tőlünk se útlevelet, se foglalást igazoló papírt, feltétel nélkül elhitték, hogy azok vagyunk, akiknek mondjuk magunkat. A háziasszony néni mutatta meg a szobánkat, lelkesen hajtogatta azt a néhány szót, amit angolul tudott (erükondisön, sává). A szobánkon nem volt zár. Feltételezem, hogy a házigazdáink nem akartak volna kifosztani minket, de lakott a szállóban más külföldi is rajtunk kívül és bennük már sokkal kevésbé bíztam. Ez volt az első kellemetlen pont. Mikor kicsit feltérképeztük a helyet, kiderült hogy a fürdőszobával is hasonló a helyzet. Egy van, közösen a vendégeknek és a tulajoknak, és azon sincsen zár. A helyzet egyre kellemetlenebb lett, mikor kiderült, hogy internet sincs. Ez nem tűnik nagy problémának, de ha az ember nem akart vagyonokat fizetni a telefonért, ez az egy összeköttetésünk volt az itthoniakkal. A kegyelemdöfést az adta meg, mikor megtudtuk, hogy szigorú, korai kapuzárás van. Este tíz után se ki, se be, nekünk pedig másnap estére előre foglalt programunk volt.

Úgy döntöttünk, hogy illetlenség ide vagy oda, ez a szállás sajnos nem felel meg nekünk. Egy éjszakát töltöttünk ott, ami egy kis kellemetlenséget leszámítva (majdnem ránk nyitottak a fürdőben) rendben el is telt, de másnap reggel kijelentkeztünk.

Végszónak annyit, hogy külföldi turista kétszer is gondolja meg, hogy tényleg rjokant akar-e!

11. nap

Július 15.
Mijadzsima

Hirosima-Mijadzsima

A Mijadzsima sziget Hirosimától nem messze található. Vonattal lehet eljutni a kikötőbe, ahonnan komp visz át a szigetre. Itt a hajókázás közben ugyan nem volt annyira szép a táj, mint Hakoneban, de azért volt mit nézni, a szél pedig isteni a rettenetes melegben.

Miyajima gyönyörű. Bármerre néz az ember, erdővel borított hegyek veszik körül, a házak mind régiek, lépten-nyomon a szentélyhez tartozó lámpásokba és szobrokba botlani. Szerencsére az idő is nekünk kedvezett, ragyogó napsütés volt, így zavartalanul gyönyörködhettünk a tájban. 

A sziget egy másik nevezetessége az itt élő szarvasok. Ezek az állatok teljesen szabadon kóborolnak a házak között, és annyira megszokták az embereket, hogy egyáltalán nem zavarja őket a turisták tömege. Békésen heverésznek az árnyékban, vagy a nézelődők nyomába szegődnek egy kis potya kaja reményében. Ha az ember nem figyel, a bátrabbak még a táskájába is beleturkálnak. 

Szelíd és szemtelen japán szarvasok

Az Icukusima szentély egyik kapuja Japán egyik jelképévé vált. Mikor a vízszint alacsony, akár gyalog is megközelíthető, de ha jön a dagály, a víz egészen a szentélyig húzódik és ellepi a torii alját. 

A híres torii a vízben

Érkezésünkkor a szentélyt még gyalog körbe lehetett járni, de a talaj nedves, iszapos, hínáros, látszik, hogy egyébként víz lepi el. Az épület cölöpjein jól kivehető a szokásos vízszint nyoma.

A szentély belülről is nagyon szép, és az egész nyitott a víz felé. 

A szigeten a főépület mellett több kisebb szentély is található. Az Icukusimával ellentétben ezeket ingyen is meg lehet nézni, a számtalan ajándékbolt pedig rengetegféle szuvenírt kínál. 

Egyébként a sziget többi részét is érdemes megnézni, mert maga a táj is csodálatos. A régies házakkal övezett kis utcák, a szarvasok és a háttérben húzódó hegyek egyedi hangulatot teremtenek. Az ember egy-egy pillanatra kicsit úgy érezheti, a múltba repült vissza. 

Mikor jön a dagály, a víz ellepi a templom tartócölöpjeit

A kirándulásunk meglehetősen hosszúra nyúlt, a mijadzsimai látogatás az egész napunkat kitöltötte.

10. nap

Július 14.
Hirosima

Oszaka - Hirosima

Nem siettük el nagyon az indulást Oszakából. Az a jó a Sinkanszenekben, hogy bár iszonyatosan nagy távolságokon mennek, viszonylag gyakran járnak. Először azt hittük, borzalmasan hosszú út lesz, de végül, ha jól emlékszem, alig volt több, mint két óra. 

Délután érkeztünk meg Hirosimába, és elindultunk megkeresni a szállásunkat. Gyalog nagyjából öt percnyire volt az állomástól, de a kusza kis utcák között itt is elég nehéz eligazodni, így útbaigazítást kellett kérnünk. Szerencsére volt egy néni, aki eléggé képben volt, így hamar megtaláltuk a helyünket. 

A hirosimai szállás nagyon jó volt. Aranyos volt a személyzet, az egész hely nagyon rendben volt, és saját fürdőszobát kaptunk! Közlekedés szempontjából is nagyon jó hely, mivel az állomástól minden lényeges helyre el lehet jutni. A recepción pedig lehetett darukat hajtogatni.

Mivel még egészen korán volt, összeszedtük magunkat és a rossz idő ellenére elmentünk megnézni az emlékparkot. A parkhoz gyalog eljutni sem nehéz, az út viszonylag hosszú ugyan (kb bő háromnegyed óra), de végig egyenesen kell menni a főút mentén. 

Mikor megérkeztünk, a múzeum már zárva volt, de a parkot még körbe tudtuk járni. 

A-Bomb Dome

A Dome hihetetlenül közel volt a robbanás helyszínéhez. Csoda, hogy egyáltalán ennyi maradt belőle. A fém elemek sok helyen eldeformálódtak, az épület pedig teljesen kiégett. A park szélén található, már az útról látni lehet. Képeken ugyan már sokszor láttam, de alig néhány méterre állni tőle egészen megdöbbentő. Futkosott a hátamon a hideg.

A park a Peace Memorial Park nevet viseli és ennek tökéletesen eleget is tesz. Minden emlékmű a  békét hirdeti, és ha lehet ezt mondani, elég interaktívak.

Gyerekek által készített képek és darufüzérek

Minden kép kis hajtogatott darukból van kirakva

Sok emlékmű található a parkban. A leghíresebb talán az áldozatok emlékműve, rajta egy rövid imádság. Szemből nézve pont a Domra néz, mögötte egy kis örökmécses ég.

A felirat több nyelven is olvasható
Hirosima a béke városának szenteli magát,
hogy többé ne történjenek ilyen szörnyűségek a világban

A Béke Gong, amit bárki megkongathat
Én sem maradtam ki a sorból

Ez a szobor a hipocentrum helyén található
Az út másik oldalán a Dome

Az idő későre járt, így elindultunk vissza a szállásra, de szerettem volna még látni Hirosimát éjjel, így gyalog tettük meg az utat.

9. nap

Július 13.
Oszaka

Az előző napi programváltás miatt ez a nap is borult. Eredetileg továbbálltunk volna Oszakából, és a Kojaszanon kerestünk volna szállást egy buddhista templomban, de így ezt a programot kilőttük, és maradt Oszaka.
Tettünk egy sétát Dotonboriban, ezúttal ketten, és beültünk egy étterembe megenni egy-egy igazi, habos-babos, gyönyörűséges parfét.

Miután feltöltődtünk, az Umeda Sky Buildingbe indultunk. Ez egy 173 méter magas épület Oszaka közepén, a tetején kilátóval. 

A metróban ismét útbaigazítást kértünk, és újabb érdekes dolog derült ki a japánokról. Nem szeretnek gyalogolni. Azt mondták, nagyon messze van a torony, inkább menjünk taxival, de mivel az nagyon drága, úgy döntöttünk belevágunk gyalog. Kevesebb, mint 10 perc volt az út. 

A japán taxiknak egyébként tényleg horribilis tarifái vannak. Egyszer volt szerencsénk egy program keretében ingyen taxizni, és a számláló egy alig negyedórás útnál 2000 yennél járt (akkori árfolyamon kb 6000Ft). A japán taxikat csak akkor érdemes igénybe venni, ha tényleg nincs más megoldás. Maga az utazás viszont elsőrangú. Az autók tiszták, kárpitvédő van az üléseken, a sofőrök pedig egyenruhában, sőt, néha kesztyűben vezetnek. Egészen más hangulata van, mint mikor itthon taxizik az ember.

A mi 10 perces sétánkat egyedül az időjárás nehezítette kicsit, mivel megint elég esős nap volt, és a városi tömegben nem egyszerű esernyőkkel szlalomozni. 

Maga az épület egy pontból nem sok különlegességet mutat, olyannak tűnik, mint bármelyik irodaépület. A különlegessége a felső szinteknél látszik. A két tornyot csak a felső szint köti össze, ahol a mozgólépcsők a levegőben "lebegnek". Csak egy kis alagút, alatta pedig a sokemeletnyi mélység.

Umeda Sky Building és a mozgólépcsők a magasban

A kilátás nagyon szép lehetett volna, de sajnos a rossz idő miatt nem látunk túl messzire, és időnként bekúszott a képbe egy-egy felhőcske, amik még azt az amúgy is csekély kilátást is teljesen eltakarták.

 Hideg is volt és már erősen délutánra járt az idő, így nem néztünk magunknak több programot. A programváltozás miatt új szállást kellett találnunk, mert lejárt a foglalásunk, de szerencsére épp az előző hostellel szemben kaptunk is szobát, így nem kellett messzire cipelnünk a bőröndöket. Eltöltöttünk ott egy éjszakát és másnap indultunk tovább Hirosimába.